Vilyipuszta Története


Vilyipuszta története

Füzérradványról és a Károlyi Kastélyról már rengeteg információt megosztottunk, de vajon ismeritek e a Füzérradványhoz tartozó Vilyipusztát? Vilyipuszta Füzérradvány külterülete, jelenleg néhány család él csak már itt, de vajon tudjátok, hogy itt egykor mekkora gazdaság működött? Egyebek mellett óriási szakértelemmel kialakított, gépesített bolgárkertészet, gyümölcsösök, almáskert, rózsakert, mozi, teniszpálya és jól felszerelt üzemek működtek itt egykor, melynek zöme mára az enyészeté lett.

Sorozatunkban Vilyipuszta történetét mutatjuk be, mely a Károlyi gróf méltatlanul keveset emlegetett, de a Károlyi Kastély fenntartásához nélkülözhetetlen bámulatos majorsága volt.

A Károlyi Kastélytól pár száz méterre található Károlyi gróf egykori majorsága, mely már nagy valószínűséggel 1836-ban gróf Károlyi Ede birtokában volt. Ekkor még Villyi pusztának nevezték és a Károlyi arborétum folytatásával, az Radványi Angol kerttel volt összekapcsolva. Kevés írásos emlék maradt meg az egykori majorságról, de 1864-ben Telek József, Radvány akkori jegyzője feljegyzett pár információt a kora technikai színvonalát meghaladó uradalmi gazdaságról.

Gróf Károlyi Edének itt volt az elkülönített majorsága, mely nagyszerű épületekkel és minden tekintetben jól felszerelt gépekkel volt ellátva. Volt itt gőzmalom, helyet kapott egy 110 marhának helyet adó marha istálló (Göböj istálló) kerékgyártó üzem, asztalosműhely, ahol 12 asztalos a dolgozott folyamatosan és szebbnél szebb portékákat állított elő. A számos kézműves munka mellett, dolgozott itt esztergályos, kovács, lakatos, rézműves is, a gépek is nagy szerepet kaptak.

Működött itt egy kályhagyár is, a kályha építő mesteremberek évente több száz kályhát is el tudtak készíteni, az üzem számos embernek adott munkát.

Az gyárak mellett nagy szerepük volt a növény és állattenyésztésnek is, ugyanis több száz holdon folyt a sertés tenyésztés, főleg mangalicát tartottak, valamint gyümölcsfákat ültettek. A temérdek szilva és más gyümölcsfa ontotta gyümölcseit, a gazdaság virágzott. Az öntözésüket a helyi kutakból nyert vízzel oldották meg, a búzát is két vízimalom őrölte.

Ezen felül volt itt meg egy "Szesz égető Maschina" melyben már ekkor is folyt a pálinkafőzés.

II.

1881-tól Károlyi László gróf lett a majorság tulajdonosa. 1920-ban alakult meg az uradalmi erdőgazdaság, melynek Vilyipuszta lett a központja. Ezekben az években a környék nagy gazdasági átalakuláson ment keresztül, ekkor alakult meg a fűrészüzem Pálhaza Ipartelepen és a hegyközi vasút, mely anno Füzérkomlóstól egészen Sátoraljaújhelyig közlekedett. Onczay László 1919-ben a füzérradványi uradalom erdőgazdaságának vezetője lett, 1939- től pedig az uradalomközponti igazgatójává nevezték ki. A hegyközi vasút építtetése is neki köszönhető, sok más érdeme mellett Vilyipusztát az ország egyik mintagazdaságává fejlesztette. Ebben az időben épülhettek Vilyipuszta fontosabb kőépületei, melyek még ma is állnak.

A kertészetek mellet szerepet kaptak a szíjártó, kerékgyártó, asztalos és kovácsműhelyek is, az itt dolgozó kisiparosok Vilyipusztán éltek az itt elhelyezkedő lakásokban. A lakásokat a cselédség rangsor alapján kapta. A mesterek lakásokban, a gazdatiszt és az intéző fürdőszobás házban laktak. Az úgynevezett kockaházban tisztviselő családok és irodák kaptak helyet. Az erdészetvezető pedig egy kúria jellegű házban, parkosított környezetben térhetett nyugovóra (Onczay ház). Emellett volt itt mázsaház, beton siló, valamint önálló és árnyas fák alatt pihenő temető is.

A hanyatló gazdaság arra kényszerítette a Károlyiakat, hogy 1938-ban kastélyukat szállóvá alakítsák. A Tuzinka forrás vize már nem tudta biztosítani a növekvő víz igényt, igy egy nagyon modern vízvezeték építését kezdték meg Vilyipuszta és a kastélyszálló között. A kastélyba a vizet egy a Vilyipusztán elhelyezkedő fúrt kút biztosította, mellyel később a golfpálya öntözése is megoldásra talált.

Az államosítás idején (1948) már nyoma sincs Vilyipusztán a gőzmalmoknak, a kályhagyárról sem maradtak emlékek, a téglagyár is szinte nyom nélkül eltünt. 1925-ben még létezett az uradalom téglaégetője, ugyanis egy tanulmányi kiránduláson, melyet a hegyközi vasúttal szerveztek, még megtekintette egy 36 fős delegáció.

Eltűntek a fűrészgépek, esztergagépek, az akkori "Szesz égető Maschina" is az enyészeté lett. Vilyipuszta infrastruktúrája továbbra is kiemelkedő, ugyanis a kisvasútnak itt kőből készült megállója volt, az út állapota is főút minőséggel bírt. Minden épületben volt áram, a központban egy víztározó torony magasodott, minden lakás WC-vel és fürdőszobával volt felszerelve. Istállók is találhatóak itt ekkor, az egyik istállóban, az úgynevezett svájcerájban teheneket tartottak, a többiben parádés lovakat. A Pajna patak partján elektromos szivattyúval és öntöző hálózattal felszerelt, eltolható tetejű üvegházakkal a bolgárkertészet ontotta a friss zöldségeket. Ezt a kertészetet Erdei Sándor bácsi kezelte, akire még édesanyám is emlékszik, tőle vették a zamatos paradicsomot, paprikát, de még itt a spárga is megtermett. A másik, az Osváth- féle kertészet gyümölcsfákat és csodálatos rózsákat termesztett. Ősalmákat, cseresznyét és ringlót is ültettek az akkor kertészek, a talaj és a klíma kedvezett ezeknek a gyümölcsfáknak, melyek roskadoztak a zamatos gyümölcstől.


III.

1945 után az erdőgazdaság fejlődése beindult, a fakitermelés lett a fő bevételi forrás, a fatörzseket lovakkal huzatták az utakhoz. A kisipari kerékgyártó, kovácsműhely és szíjgyártó üzemek rengeteg munkást vonzottak, épült itt munkásszállás és üzemi konyha is. 1952-től egy sertéshizlalda is helyet kapott Vilyipusztán.

Vilyipuszta virágzott, egyre több család telepedett le itt, 1948-ban saját iskolája is lett a településnek, mely 1955-ben szűnt meg. Az iskola az erdőgondnokság (Onczay ház) épületében kapott helyet Molnár Éva és Rácz Ernő tanítók vezetésével egészen 8 osztályig jártak ide gyerekek. Ez a hatalmas kúria 3 részből állt, a középső részében egy erdész család (Dallos) lakott, a jobb oldalában a Csizmadia család, akinek feje, Csizmadia Gyula, az akkori erdészet vezetője volt. Ekkortájt Vilyipuszta lakossága több mint 100 főre tehető.

A gazdatiszt házának egyik oldalában Sápy Viktor, a birtok intézője élt a családjával, aki később a fuvargazdaság vezetője lett, a másik oldalában a Szabó nevezetű úr a családjával, aki gazdatisztséget töltött be.

A kötelező beszolgáltatások idejében a vilyipusztai magtár is megtelt, az 56-os forradalom eseményei elkerülték a környéket, viszont a termelőszövetkezetek egyre nagyobb teret hódítottak, ami nem kedvezett Vilyipuszta gazdaságának. A téeszek megalakulásával közbirtokosság fokozatosan leszámolásra került, a munkanélküliség fokozódott és rengeteg család vándorolt el innen. 1962-ben a Károlyi Kastély tüdőszanatóriummá alakult, volt, aki ott kapott munkát, de a fiatalabb korosztály inkább elköltözött és máshol kereste a szerencséjét. Ekkor költözött Vilyipusztára Toronyi Mihály és családja, Vantuch Anna és Erzsébet. Erzsi néni sokáig kisboltot üzemeltetett a településen. 1968-ban a vilyipusztai erdészet megszünt. A település elnéptelenedett és elöregedett. Vilyipuszta lepusztulásához, az i-re a pontot a 70-es években betelepített családok tették rá, Vilyipuszta szegregációs terület lett, az elhagyatott épületeket lerombolták, szétlopták vagy lepusztultak maguktól.

Vilyipuszta értékeit az állapota ellenére Czók Gyula vadászmester fedezte fel, aki megvette az akkori kockaházat, a magtárat, az Onczay házat és a körülötte lévő épületeket és megkezdte Vilyipuszta felvirágoztatását. A szeszfőzde az egykori igáslovak istállója helyére épült és Nalesnyik István építtette a 80-as években, mely aztán a Czók család tulajdonába került. Az itt élő népes családok egy integrációs program keretében máshol találtak otthont, de a pusztítás nyomai sajnos ma is látszanak.

Mára csak pár család él itt, a majorsági épületek közül a kétszintes magtárban jelenleg egy fafeldolgozó üzem működik, ahol a Zemplénben egyedülállóan hordódongát készítenek kocsánytalan tölgyfából (Zemplén- tölgy Kft). Az egykori tisztviselők háza az ún. "Kockaház" vendégházként működik (Vilyipuszta vadászház), az Onczay ház pedig magántulajdonban van és lakóházként funkcionál. Az egykori cselédlakások összeomlás közeli állapotban vannak, az intéző háza is romos, lakhatatlan.

Ugyan az egykori szeszfőzde megsemmisült, de Vilyipusztán ma is üzemel egy fa tüzelésű kisüsti pálinkát készítő bér főzde. Az Amálka Pálinka Major néven működő családi vállalkozás tradicionális kisüsti pálinkát készít 500 literes duplafalu réz üstben. A főzdét jelenleg Uhrin Sándor, Czók Gyula veje működteti. 

Az utóbbi években elkezdődött egy pozitív változás a településen, megújult az út, amely tavaly szinte alig volt alkalmas közlekedésre, a fás, bokros benőtt területek ki lettek tisztítva, a Pajna patak mentén ismét szép, ligetes lett az erdő. A gyümölcsös is kezd magához térni, meghálálja a gondoskodást és ontja a termést. Az itt lakó családok elkezdtek hobbi szinten zöldséget, gyümölcsöt termeszteni, állatokat tartani, a település hangos a baromfiaktól és a folyton folyó munka zajától, melynek köszönhetően Vilyipuszta egyszer talán újra régi szépségében tündökölhet. 

Forrás: Füzérradvány falukönyve, Vilyipuszta fejezete Kerényi Istvánné cikke alapján; https://erdeszetilapok.oszk.hu/; valamint visszaemlékezők emlékei alapján (Prof. Dr. Sápy Péter, Jurcsisin Zsuzsa)